Mi az a marketing és miért olyan fontos?

Szponzorált tartalom

marketingBárhol, ahol eladásról van szó, muszáj a vevők igényeit felmérni. Ez egy folyamatos munka, állandóan felbukkanhatnak újdonságok, nem véletlen tehát, hogy a különböző nagy cégek mind foglalkoztatnak marketingest.

 

De mi az a marketing pontosan? A fogalma elég összetett, hiszen több részletből áll, ezek mind egy-egy fontos részei a tevékenységnek. Egyfajta szemléletmód, ami körülöleli az ügyfelek, ügyletek, partnerek és a társadalom számára értékes ajánlatok létrehozását, kommunikációját, valamint kézbesítését, cseréjét, ezek intézményrendszerét és folyamatait.

 

A szokások vizsgálata, az igények felmérése… Akárhogy is nézzük, ezek mind számolást igényelnek, tehát a matek is elhanyagolhatatlan része a marketingnek azon túl, hogy egy komplett szemléletmódot foglal magába. Ha jobban belegondolunk, ez ugyan tanulható, viszont nem árt, ha valakinek jó érzéke is van hozzá, hiszen csak úgy lehet meglátni azokat a réseket, lehetőségeket, amelyeket megragadni marketing szempontból sikert könyvelhetünk el magunknak.

A márkaépítés a marketing alapköve, vagyis szem előtt kell tartani, hogy az adott márkát milyen értékekkel szeretnénk képviseltetni, továbbá mi passzol a szemlélet módjába. Kissé bonyolult rendszer, azonban minden elemének megvan a maga trükkje, folyamatos kontrollt, figyelést igényel.

 

Marketing szempontból a vásárló köré épül minden, az ő szükségleteit nézzük, az ő igényeinek próbálunk eleget tenni és az ő bizalmába próbálunk férkőzni. Ebből áll a márkaépítés, hiszen van, ami “eladja magát” és van, ahol óriási a verseny a piacon jelenlévő termékek és márkák között, így esetükben különös figyelmet kell hogy kapjon a jó marketing!

 

A piackutatás minden vállalkozás életében jelen van, hiszen csak úgy lehet megcélozni a megfelelő vásárló erőt, ha tisztában vagyunk vele, kinek is tudjuk eladni a termékeinket vagy szolgáltatást. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez milyen jól és pontosan van meghatározva, hiszen ha például egy konkrét sportcipőt szeretnénk eladni, akkor nem elég csak azokat megcélozni reklámmal, akik sportolnak, hiszen ennél konkrétabb szűrőkre van szükség. Ha teniszcipőt szeretnénk értékesíteni, akkor nyilvánvaló, hogy a teniszezők között kell keresni a célközönséget és nem a futópályán.

 

A marketing régebb óta van jelen az életünkben, mint azt elsőre gondolnánk. Hosszú ideje tölt be fontos szerepet az értékesítésben, vevőszerzésben, stb. Vagyis azokon a területeken, amelyek kapcsolatot teremtenek a vevőkkel.