Felépülés a Felépülők csapatával.

Szponzorált tartalom

https://felepulok.hu/kapcsolat

https://felepulok.hu/kapcsolat

A minap találkoztam egy régi szomszédommal. Csak úgy összefutottunk a városban, hirtelen meg sem ismertem, olyan rég láttam. Aztán amikor beszélgettünk, arra lettem figyelmes, hogy nagyon megváltozott, vagy legalábbis igen rossz passzban volt. Aztán valami elszakadt nála, és kiöntötte nekem a szívét, hogy a férje elvonón van, és hogy örül is, de közben nem egyszerű ez az egész, amiben évek óta vannak, sokat szenvedtek már, és nagyon reméli, hogy most valami változás jön az életükbe.

Tőle hallottam a Felépülők csapatáról is, mondta, hogy egy információgazdag weboldaluk van, ahol egy csomót olvasott, mielőtt rászánták volna magukat arra a döntésre, hogy jelentkeznek a szakembereknél. A programba való felvételt egy állapotfelmérés előzte meg, amely során többek között azt figyelték meg, hogy a jelentkező alkalmas-e arra, hogy csoporttal működjön együtt, mennyire előhaladott az állapota, mennyire elszánt, satöbbi. Maga a program pedig 28 napos, amelyet utógondozás is követ, hiszen a segítő szakemberek nagyon fontosnak tartják azt az időszakot is, amikor a függő visszakerül az eredeti környezetébe – abba, ahol ez a probléma kialakult. Noha szerettem volna többet megtudni az egészről, inkább nem kérdezősködtem tovább, hanem amint hazaértem, rákerestem a honlapra a volt szomszédom által említett felepulok.hu/kapcsolat linken. Tény, hogy valóban nagyon sok hasznos info van a weboldalon, akár a segítő szakembereket, akár magát a módszert nézzük. Nekem leginkább mégis az tetszett, ahogy a segítő házbeli életet próbálták visszaadni képek és szöveges bemutatók formájában. Hiszen egy jelentkezőnek ez lehet talán a legfontosabb, hogy milyen környezetbe kerül. Nekem még így képeken keresztül is átjött a hely megnyugtató hangulata – érdemes tehát ellátogatni a felepulok.hu/kapcsolat linkre.