A székhelyszolgáltatás cégalapítás esetén szinte kötelező!

Szponzorált tartalom

székhelyszolgáltatás cégalapítás

székhelyszolgáltatás cégalapítás

Mivel a feleségem egy komoly pozíciót tölt be a munkahelyén, mindig is nagyon védte a magánéletünket. Még egyes közösségi oldalakon sincs fent. Ezt az én családom kezdetben kissé nehezményezte, mivel szerintük lehetetlen ma már teljesen elválasztani a szakmai életünket az egyéb megtapasztalásainktól. Ha jobban belegondolunk, a cégvezetés is valahogy ugyanúgy működik. Szinte minden vállalkozásnak van közösségi média oldala, ahol főleg a sikerekről és ünneplésekről számol be. Másról nem is feltétlenül kell, mivel személyes kudarcainkat sem szoktuk a nyilvánosság elé tárni, hacsak nem tanító és építő jelleggel tesszük ezt.

A magánéletünkben érthető, ha nem akarunk konfliktusokat abból, hogy mások inkább a mi dolgunkkal foglalkoznának szívesen, mintsem a sajátjukkal, és ezért feleslegesen osztogatnak haszontalan tanácsokat. Viszont ma már sokféle környezetben meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk mi, és mára az internet is egy lett ezek közül a közegek közül.

A székhelyszolgáltatás cégalapítás esetén nem kötelezően igénybe veendő kiegészítő, legalábbis hivatalosan. Ezek alapján viszont én arra jöttem rá, hogy valójában igen!

Az egész úgy kezdődött, hogy a feleségem azt mondta, ide ki ne tegyük a cégtáblát… Ha megtesszük, csak az adatainkkal fognak tudni még könnyebben visszaélni. Én csak álltam, és néztem, még szerencse, hogy a szekhelypartner.hu végül megoldotta a problémát. Hogy a cégtábla kihelyezése milyen adatvédelmi szempontokat sérthet, azt vitassák meg az európai jogászok, én csak annyit tudok, hogy kötelező, mert különben megbüntetnek… Ezért is jó, ha a székhelyszolgáltatás cégalapítás egyidőben megkezdődik, mivel a szolgáltató megfelelő módon ki fogja helyezni a táblánkat is, ezért emiatt többet nem kell már bosszankodnunk.

A második dolog, ami indokolta, hogy a szekhelypartner.hu-nál legyen a vállalkozásom központja, az a feleségem újabb hihetetlen kijelentése volt. Megmondta ugyanis, hogy ő se ügyfeleket nem lesz hajlandó beengedni, se bárki mást, az adóellenőrökkel pedig nem tud és nem is szeretne tárgyalni. Már csak azért sem, mert hallott olyan történeteket, hogy a végrehajtók olyan dolgokat is elvittek a lakásból, amit a tulajdonos csak kölcsönkért, és nem is munka céljából. Nem volt ráírva a tárgyakra a gazdájuk neve, az tény. A szekhelypartner.hu ezt úgy oldotta meg, hogy tulajdonképpen két legyet üthetek egy csapásra. A székhelyszolgáltató által biztosított és mindig szépen kitakarított tárgyalóban fogadhatom az ügyfeleimet, szükség esetén pedig a hatóság embereit is. Ha le akarnak foglalni valamit, hát tegyék, az irodán belül ezt megtehetik, a nagyképernyős TV-met pedig biztos nem viszem be oda, mert az nem is a cégemé! Ezek után már egyáltalán nem hittem benne, hogy a feleségem bízik az induló vállalkozásom sikerében, és egy kicsit is hajlandó lenne tenni érte, például azzal, hogy ha otthon van, átveszi a fontos határidős küldeményeket. Szerencsére a szekhelypartner.hu ezt is átvállalta! Teljesen biztos lehetek benne, hogy mindig mindent pontosan és időben továbbítanak a részemre, így semmilyen felszólítás elmulasztása miatt nem tudnak majd megbüntetni nagy valószínűséggel.

A szekhelypartner.hu-nak ráadásul ügyvédje is van, akihez szintén bármikor fordulhatok segítségért a céges ügyeim rendezése kapcsán. Örülök, amiért egy ilyen profi támogató vállalat mellett köteleződtem el, mivel ez egész biztosan emelni fogja az én vállalkozásom stabilitását is. Vállalkozóként valóban tudni kell különbséget tenni a céges és a személyes ügyek között, egy székhelyszolgáltató pedig tud ebben segíteni.